2022-ik évi TDK Konferencia

Nagy érdeklődés övezte az idei Tudományos Diákköri Konferenciát az Egészségtudományi Karon

54 előadás, 8 tudományos szekció, 27 helyezett előadó és 3 különdíj. Ezek a számok jellemezték a 2022. november 24-én megtartott Tudományos Diákköri Konferenciát az Egészségtudományi Karon.
A rendezvényt Dr. habil Takács István tudományos dékánhelyettes és Dr. habil Lukács Andrea a kari TDT elnöke nyitotta meg. Ezt követően 10 és 15 óra között az érdeklődők 8 szekció szerteágazó tématerületein hallgathattak nem mindennapi, izgalmas előadásokat az érdeklődési területeikről beszámoló, vállalkozó szellemű előadóktól. Az idei konferencián egy régi álmunk is megvalósult, hiszen   Miskolc város három középiskolájából, összesen 7 absztrakt érkezett be, így egy önálló szekcióban mutatkozhattak be a felkészült középiskolás diákok. Rendezvényünket tovább színesítette az Interdiszciplináris angol nyelvű hibrid szekció.  Ennek keretében két lengyel és egy szlovák egyetem hallgatóinak munkái kerültek bemutatásra jelenléti és online formában.
A konferencia 16 órakor díjátadó ünnepség megtartásával ért véget, ahol a bizottságok által díjazott előadók átvehették a Hallgatói Önkormányzat által felajánlott jutalmaikat, emellett minden előadó részvételt igazoló oklevelet kapott az egyetemi TDT jóvoltából. Dr. Rucska Andrea oktatási dékánhelyettes asszony felajánlásával a különdíjas előadók könyvjutalomban részesültek. Az eseményt Dr. habil Takács István tudományos dékánhelyettes úr méltató szavai zárták.
A 2022. évi Tudományos Diákköri Konferencia díjazottjai:

Primer prevenció és védőnői prevenció szekció:
1.    helyezett: Bakos Barbara IV. évf. védőnő hallgató
Védődő fogászati feladatai a várandósgondozásban
Konzulens: Dr. Faragó Ildikó egyetemi adjunktus

1.    helyezett: Kovács Kitti, IV. évf. védőnő hallgató
Tehéntej allergiában és/vagy laktóz malabsorptioban szenvedő gyermekek és családjaik életminősége a betegség vezértünetei
Konzulens: Dr. Szakos Erzsébet főiskolai tanár

2.    helyezett: Pente Petra III. évf. védőnő hallgató
Kortárs oktatási egészségfejlesztő program hatásának vizsgálata a serdülők társas kapcsolati kúltúrájának fejlesztésére
Konzulens: Dr. Gyulai Anikó egyetemi docens, Simon Nóra mesteroktató

Klinikai Diagnosztika Szekció:
1.    helyezett: Szabó Bence Zsolt IV. évf. radiográfus hallgató
Gliomák incidenciája, képalkotó diagnosztikája és terápiája
Konzulens: Dr. Martos János egyetemi tanár

2.    helyezett: Németh Dávid IV. radiográfus hallgató
Innovatív laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai lehetőségek az allergia személyre szabott diagnosztikájában
Konzulens: Prof. Dr. Fodor Bertalan egyetemi tanár, Dojcsákné Kiss-Tóth Éva tudományos segédmunkatárs

3.    helyezett: Soliman Leila IV. évf. radiográfus hallgató
Infratentoriális daganatok MR diagnosztikája és leggyakoribb típusai
Konzulens: Dr. Kostyál László centrumvezető főorvos

Rekreáció, Rehabilitáció I. szekció:
1.    helyezett: Magyar Fruzsina IV. évf. gyógytornász hallgató
Posztinfarktusos betegek célzott egészségnevelési programja
Konzulens: Palácsik-Makula Zsanett mestertanár

2.    helyezett: Dénes Petra IV. évf. gyógytornász hallgató
Felső végtagi nagymozgások fejlesztése Stroke-on átesett betegeknél PNF és masszázs technikával
Konzulens: Guzi Barbara mesteroktató

3.    helyezett: Kardos Éva Viktória IV. évf. gyógytornász hallgató
Hagyományos gyógytorna, valamint az SMR Fascia Training és Autostretching Technikával kombinált gyógytorna fizioterápiás eredményeinek összehasonlítása 10- 13 éves lúdtalpas gyerekek csoportjában.
Konzulens: Breznai Annamária mesteroktató

Rekreáció, Rehabilitáció II. szekció:
1.    helyezett: Koppány Zsombor Csaba IV. évf. gyógytornász hallgató
A járás elemzése a fizikális vizsgálat és a digitális technika eszközeivel
Konzulens: Guzi Barbara mesteroktató

2.    helyezett: Peák Ádám IV. évf. gyógytornász hallgató
Percutan Coronaria Intervencion átesett betegek kórházon kívüli rehabilitációja

3.    helyezett: Udvari Orsolya Gabriella IV. évf. gyógytornász hallgató
Sclerosis Multiplexes betegek statikus és dinamikus egyensúlyának fejlesztése subaqualis és szárazföldi mozgásterápiával
Konzulens: Guzi Barbara mesteroktató

Egészségügyi Szervezés és Menedzsment I. szekció:
1.    helyezett: Csáti Leila Laura IV. évf. eü. szervező hallgató
Az autizmus- spektrumzavarral élő gyerekek oktatási, nevelési sajátosságai

2.    helyezett: Kárpáti Alirán III. évf. eü. szervező hallgató
Transzneműek társadalmi önértékelése, önképe
Konzulens: Dr. habil. Lukács Andrea egyetemi docens

3.    helyezett: Orosz Eszter Virág IV. évf. eü. szervező hallgató
A hagyományos kínai orvoslás hazánkban
Konzulens: Pászk Norbert mestertanár

Egészségügyi Szervezés és Menedzsment II. szekció:
1.    helyezett: Vincze István IV. évf. eü. szervező hallgató
Egészségfejlesztési Irodák Humánerőforrás helyzete és fenntarthatóság vizsgálata Magyarországon
Konzulens: Dr. habil Dózsa Csaba egyetemi docens

2.    helyezett: Zoltai András Bence IV. évf. eü. szervező hallgató
Influenszer marketing hatása a fogyasztói magatartásra
Konzulens: Dr. Mándy Zoltán tanársegéd

3.    helyezett: Ronecz Izabel II. évf. eü. szervező hallgató
A műanyagszennyezés egészségügyi következményinek áttekintése a szakirodalom tükrében
Konzulens: Dojcsákné Kiss-Tóth Éva tudományos segédmunkatárs

Középiskolás Diákok Szekciója:
1.    helyezett: Fazekas Bálint 12. oszt., Kormos Barbara 11. oszt., Falkus Alica 11. oszt. tanulók Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium
A családon belüli erőszak és bántalmazás testi és lelki hatásai
Konzulens: Bóna Tímea szakoktató

2.    helyezett: Tárkányi Martina, Márton Ramóna 11. oszt. tanulók Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium
A fiatalkori káros szenvedélyek egészségkárosító hatásai
Konzulens: Bóna Tímea szakoktató

3.    helyezett: Benke Demetria 11. oszt. tanuló Miskolci Egyetem Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum
Gyógyszervásárlási szokások középiskolások körében
Konzulens: Csopják Judit szakoktató

3.    helyezett: Juhász Erik, Garibay-Székely Erik 12. oszt. tanulók Lévay József
Református Gimnázium és Diákotthon
Stressz
Konzulens: Taskó Márta szakoktató

Interdiszciplináris szekció:
1. helyezett: Janka Nováková PhD student, Faculty of Arts, Pavol Jozef Šafárik University in Košice, Slovakia
The impact of COVID-19 pandemic on students´ well-being
Supervisor: Prof. PhDr. Oľga Orosová CSc.

2. helyezett: Karolina Ryś, Wiktoria Buczan, MSc students in Physiotherapy, University School of Physical Education, Krakow, Poland
Dual-task walking and falls in elderly people
Supervisor: PhD Agnieszka Kreska-Korus

2. helyezett: Dominika Drąg, Angelika Sarad, MSc students in Physiotherapy, Faculty of Health Sciences, University of Applied Sciences in Tarnow, Poland
Relationships between the position of the lumbopelvic complex and pelvic mobility during gait in young male and female soccer players
Supervisors: Dr. Katarzyna Wódka, Dr. hab. Agnieszka Jankowicz Szymańska

3. helyezett: Nikola Chmura, Małgorzata Młyna, MSc students in Physiotherapy, University School of Physical Education, Krakow, Poland
Factors influencing gait in dual-task walking
Superviser: PhD Agnieszka Kreska-Korus

3. helyezett: Krzysztof Mazur, Maciej Gabor, MSc students in Physiotherapy, Faculty of Health Sciences, University of Applied Sciences in Tarnow, Poland
Body posture of male and female soccer players compared to their untrained peers
Supervisors: Dr. Marta Bibro, Dr. Katarzyna Wódka, Dr. hab. Agnieszka Jankowicz Szymańska

Különdíjat kapott:
Csóka Angelika III. évf. védőnő hallgató
Kortárs oktatási egészségfejlesztő program hatásának vizsgálata a serdülőkori önértékelésre

Gábor Abigél IV. évf. gyógytornász hallgató
Esésprevenció egyensúly, izomerő és állóképesség fejlesztéssel a 70 év feletti idősek körében
Konzulens: Vámosné Fazekas Anita mesteroktató

Czesznak Veronika IV. évf. eü. szervező
Masszázs szokások és a masszázsolajok ismerete
Konzulens: Pászk Norbert mestertanár

Köszönjük a felajánlást és a támogatást a Hallgatói Önkormányzatnak!
Minden Hallgatónak szívből gratulálunk az eredményes munkához!

Ugrás vissza a tetejére