Dr. Fodor Bertalan habilitációja

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának Doktori Iskolája habilitációs eljárást folytatott le 2013. március 18-án, melynek keretében Dr. Fodor Bertalan, a Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar tudományos dékánhelyettese, tanszékvezető főiskolai tanár megtartotta tantermi előadásait a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán „Sejtproliferáció”, illetve „Cell Proliferation” címmel, valamint tudományos előadását a Pécsi Akadémiai Bizottság Székházában „Széles-spektrumú laboratóriumi medicina. A vesefunkciótól a nanomedicináig” címmel. A rendezvényen részt vett Dr. Kiss-Tóth Emőke a Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar általános dékánhelyettese, Dr. Berkő Péter főiskolai tanár, szülész-nőgyógyász főorvos, valamint a Nanobiotechnológiai és Regeneratív Medicina Tanszék munkatársai.

Dr. Fodor Bertalan az előadását követően a Habilitációs Bizottság tagjai (Prof. Dr. Kovács L. Gábor, Prof. Dr. Madácsy László és Prof. Dr. Szabó Antal) által feltett kérdésekre válaszolt és a habilitációs eljárást magas pontszámmal, eredményesen fejezte be. Gratulálunk és további munkájához sok sikert kívánunk!

Képgaléria

 
Ugrás vissza a tetejére