Sajtótájékoztató az Egészségügyi Karon

A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kara 2015. február 10-én egy könyvbemutató sajtótájékoztatónak adott otthont azzal a céllal, hogy a karunk oktatója, Prof. Dr. Takács István nagy jelentőségű és fajsúlyú szerzeményét, „A szolid tumorok és a malignus onkohematológiai betegségek diagnosztikája, kezelése, rehabilitációja” című könyvének megjelenését tudassa a nyilvánossággal.

Dr. Kiss-Tóth Emőke, az Egészségügyi Kar dékánja köszöntötte a sajtótájékoztatón megjelent vendégeket, orvos professzorokat, a kar munkatársait, a sajtó képviselőit és minden érdeklődő résztvevőt, méltatta a könyv szakmai jelentőségét, hiszen az onkológia az orvostudomány kiemelkedően fontos ága, mivel a daganatos betegségek jelentik hazánkban a második leggyakoribb halálokot.

Ezt követően Prof. Dr. Takács István ismertette a könyv megírásának okát, körülményeit, folyamatát. Elmondta, hogy a könyv egy kiváló gyakorlati kézikönyv, értékes információkkal szolgálhat az onkohematológiai betegek kórismeretéhez, kezeléséhez, gondozásához az orvosok számára, emellett nélkülözhetetlen oktatási segédanyag az egészségtudományi képzésben tanuló főiskolás hallgatók számára is.

Külön emeli a mű értékét, hogy a szakmai lektorálást Prof. Dr. Kásler Miklós tanszékvezető egyetemi tanár, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa végezte el.

A sajtótájékoztatón megjelentek a köszöntő és a bemutató után egy hasznos eszmecsere keretében mélyültek el a napjaink egyik súlyos problémáján segíteni szándékozó tudományos tanulmány témájában.

DSC_0075 DSC_0082 DSC_0085 DSC_0084 DSC_0086

 

 

 

 

 
Ugrás vissza a tetejére