Franciaország átvette a Miskolci Egyetem modellértékű munkahelyi egészségfejlesztő programját

 

Dr. Felszeghi Sára, a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karának egyetemi docense, az Egészségügyi Szakmai és Módszertani Központ (ESZMK) vezető főorvosa újabb nemzetközi elismerést vívott ki az általa kidolgozott munkahelyi egészségfejlesztő programjával, melyért már 2013. októberében Brüsszelben is – az Európai Unió Egészség Programja keretében tartott nemzetközi konferencián – kitüntetést vehetett át. A program iránt több uniós ország is érdeklődött, mivel a brüsszeli konferencia a Dr. Felszeghi Sára által vezetett munkát kiemelkedőnek, modellértékűnek és követendőnek találta.

Joggal, hiszen a Miskolci Egyetemen végzett rizikófaktor-szűréseknek köszönhetően az elmúlt évek alatt számos krónikus betegséget diagnosztizált munkaköri alkalmassági vizsgálatok keretében az Egészségügyi Szakmai és Módszertani Központ. Sok dolgozóról itt derül ki, hogy cukorbeteg vagy szív- érrendszeri betegségben szenved (a diagnózisról értesítik a háziorvost is), akiket ezt követően gondozással és egyénre szabott étkezésre és mozgásra vonatkozó, valamint munkavégzési tanácsokkal látnak el az ESZMK munkatársai Dr. Felszeghi Sára vezetésével.

A Belgiumban elért sikert követően 2014-ben Franciaország is lefordította, majd átvette a teljes munkahelyi egészségfejlesztő programot, mely esemény ismételten büszkeséggel töltheti el a miskolciakat és az egyetemi polgárokat is, hiszen az Egészségügyi Szakmai és Módszertani Központ modellértékű programja révén a határainkon túl, sőt egész Európában megismerik és elismerik a Miskolci Egyetemen folyó kimagasló színvonalú foglalkozás-egészségügyi tevékenységet.

 

 
Ugrás vissza a tetejére