Diplomaátadó Ünnepség a Miskolci Egyetemen

A Miskolci Egyetem Egészségügyi Karán végzett hallgatók 2015. február 6-án vehették át oklevelüket a Miskolci Egyetem nyilvános ünnepi Diplomaátadó Szenátusi Ülésén a végzett jogász, gazdász és bölcsész hallgatókkal együtt. Az ünnepségen több száz résztvevő jelenlétében zajlott, beleértve az egyetem jelenlegi és volt vezetőit, professzorait, az üzleti- és társadalmi élet szereplőit, járási hivatalok vezetőit, középiskolák igazgatóit, a hallgatókat és minden meghívott vendéget.

Prof. Dr. Torma András rektor úr köszöntését és nyitó gondolatait követően Prof. Dr. Balázs Ervin, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottságának elnöke átadta Rektor Úrnak a Miskolci Egyetem intézményakkreditációs oklevelét, ezt követően került sor a végzettek okleveleinek átadására. Az Egészségügyi Karon a 2014/2015-ös tanév első félévben 43 fő vehette át a diplomáját az ünnepélyes eskütétel után.

A diplomaátadási ceremóniát követően Dr. Kiss-Tóth Emőke, az Egészségügyi Kar dékánja tartott beszédet, melyben megosztotta ünnepi gondolatait a nyilvánossággal és köszöntötte az egyetem újonnan végzett hallgatóit.

A Miskolci Egyetem Hallgatói Önkormányzata idén Kovács Ágnes Klaudiának, az Egészségügyi Kar hallgatójának ítélte oda a Becsületdiplomát, melyet ez alkalommal a HÖK alelnöke adott át.

A nyilvános Szenátusi Ülés a rektori záróbeszédet és a Szózatot követően a hagyományoknak megfelelően Beethoven IX. szimfóniájával ért véget.

Gratulálunk a végzetteknek!

16651207021_a91960d06f_c 16030285674_89f2a366a9_c 16651569592_29b6b502c8_c 16445260087_746a1198ea_c

 
Ugrás vissza a tetejére