Ünnepség a Magyar Ápolók Napja alkalmából

2016. február 23-án rendezték meg Miskolcon a Magyar Ápolók Napját. Az ünnepséget a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Magyar Ápolási Egyesület szervezte, melyet a Megyei Közgyűlés Dísztermében tartottak meg. A rendezvényt Szegedi Judit, a MÁE Szakképzési Bizottság elnöke nyitotta meg. Karunk dékánját, Dr. Kiss-Tóth Emőkét érte az a megtisztelő felkérés, hogy ünnepi beszédet mondjon a rangos eseményen Török Dezső, a Megyei Közgyűlés elnökének köszöntőjét követően. Dékán Asszony a beszédében megemlékezett Kossuth Zsuzsannáról, a magyar ápoló szakma legendás alapítójáról és példaképéről, majd elismerő szavakkal tisztelgett a szakma képviselői előtt. Az ünnepségen különböző kitüntetések átadására, illetve a miniszteri kitüntetésben részesültek köszöntésére is sor került. A rendezvény színvonalas programját az egészségügyis középiskolások ünnepi műsora, valamint zenés előadás is gazdagította.

Á9 Á8 Á7 Á6 Á5 Á4 Á3 Á2 Á10 Á1

 
Ugrás vissza a tetejére