Ökumenikus Pünkösdi Nyílt Nap

Ökumenikus  Pünkösdi Nyílt Napot tartott 2016. május 6-án a Miskolci Egyetem. A rendezvényen a miskolci és a regionális egyházi középiskolák vettek részt, 11. osztályos diákjaikkal.

Karunk két programpontja iránt is komoly érdeklődés mutatkozott. A Nanotechnológiai és Regeneratív Medicina Laboratóriumunkban Dr. Lovrity Zita, egyetemi docens és Kerékgyártó Márta, tudományos segédmunkatárs vezette körbe a kíváncsi középiskolásokat, akik a labor eszközparkjának megismerése mellett rövid összefoglalót hallottak a jelenleg zajló őssejt-kutatásokról és a liposzomális nanogyógyszer-hordozókkal kapcsolatos vizsgálatokról is.

A „Képalkotó diagnosztika csodái” programunkból a tervezettek mellett még plusz előadást is tartottak  hallgatóink, Kiss Krisztián és Gadóczi Balázs. A különböző képalkotó eljárásokkal készített lenyűgoző és olykor meghökkentő felvételek által kaphattak képet vendégeink testünk belső felépítéséről és egy játékos kvízzel is felpörgettük a középiskolások hangulatát.

Öku-3 Öku-2  Öku-5 Öku-4

 
Ugrás vissza a tetejére