Benkő Sámuel díj volt hallgatónknak

Kiss Edina, karunk volt hallgatója 2016. május 11-én, Miskolc Város Napjának Ünnepi Közgyűlésén Benkő Sámuel-díjat kapott egészségügyi prevenciós tevékenységéért, a méhnyakrák megelőzését szolgáló szűrőprogramban való példaértékű részvételéért.

Büszkék vagyunk arra, hogy egy nálunk végzett védőnő ilyen rangos elismerésben részesült. Edina jelenleg területi védőnőként a lyukóvölgyi körzetben gondoz hátrányos helyzetű, igen nehéz körülmények között élő családokat kiemelkedő hatékonysággal.

Az ünnepségen megjelent közönség egy rövid videófelvétel formájában ízelítőt kapott a körzetben folyó egészségügyi munkáról. Megható volt látni a filmen egyfelől azt a szívből jövő, meleg szeretetet, ahogyan a gyermekek fogadják a családlátogatásra érkező védőnőt, másfelől a gondozott asszonyok és a védőnő közötti kölcsönös tiszteletet.

A védőnői hivatásában elért sikereit bizonyítja az is, hogy az ünnepségen Edina kapta a legnagyobb tapsot.

Szeretettel gratulálunk!

kiss_edina_160420ml_2

 

 
Ugrás vissza a tetejére