Tanévkezdés az Egészségügyi Karon

A Miskolci Egyetem Egészségügyi Karán a 2016/2017. tanévben első évfolyamon 248 hallgató kezdheti meg tanulmányait gyógytornász, védőnő, képalkotó, egészségturizmus-szervező alapképzésen, illetve orvosdiagnosztikai laborasszisztens felsőoktatási szakképzésen. Az egészségtudományi képzésbe belépő hallgatók fogadalomtételére 2015. szeptember 2-án 8.30 órakor került sor. Dr. Kiss-Tóth Emőke, a kar dékánja köszöntő beszédével megnyitotta az ünnepséget, majd az eskütételt követően a hallgatókat kézfogással egyetemi polgárrá fogadta.

A fogadalomtételt követően a hallgatók az oktatók kíséretében vonultak át az egyetem Díszaulájába, a központi tanévnyitó ünnepségre.

Az évnyitó köszöntőket, beszédeket és műsorszámokat követően az ünnepségen egyetemi kitüntetések átadására került sor. Az Egészégügyi Kar munkatársai közül öt fő vehetett át díjat munkája elismeréseként Prof. Dr. Torma Andrástól, az egyetem rektorától:

Dr. Lukács Andrea a Miskolci Egyetem Kiváló Kutatója, Kissné Dányi Éva és Tóth Ferenc János a Miskolci Egyetem Érdemes Oktatója, Podhorszky Ágnes és Tolnai János a Miskolci Egyetem Kiváló Dolgozója kitüntetésben részesültek.

Minden hallgatónak, oktatónak és dolgozónak sikeres tanévet kívánunk!

dscn4021dscn4036dscn4026dscn4027dscn4048  dscn4028    dscn4020

 

 
Ugrás vissza a tetejére