Találkozó a kassai egyetemen

2107. február 8-án a Miskolci Egyetem vezetése Kassán találkozott a Pavol Jozef Safarik Egyetem képviselőivel.

Az Egészségügyi Kart 2008-tól köti oktatókat és a hallgatókat is érintő együttműködési megállapodás a kassai Pavol Jozef Šafarik Egyetem Orvostudományi Karához. A kilenc éve megkötött megállapodás az egészségtudományi képzés fejlesztése érdekében született mind az oktatás, mind a kutatás terén, melynek során a közös munka kiterjedt az oktatói és a hallgatói cserék támogatására, közös szimpóziumok, szakmai konferenciák, tudományos diákköri konferenciák rendezésére, valamint közös érdekeltségű kutatási munkák végzésére is.

A 2017. február 8-i eseményen karunkat Dr. Valikovics Attila általános dékánhelyettes képviselte. A látogatás során az egyetemek bemutatták egymásnak oktatási, kutatási és nemzetközi tevékenységüket. A Miskolci Egyetemről a jogász, gazdász, bölcsész és egészségtudományi karok mutatkoztak be elsődlegesen a kassai társkaroknak.

A jó hangulatú és konstruktív kétoldalú megbeszélések során számos – remélhetőleg szélesebb körű – egyetemi és kari potenciális együttműködési lehetőséget feltártak, különösen az Interreg pályázatok, illetve a Visegrádi V4 pályázatok adta lehetőségek keretében.

2 4 3  1

 
Ugrás vissza a tetejére