“Út a sikeres szoptatáshoz”

Út a sikeres szoptatáshoz” címmel szervezett konferenciát a Miskolci Egyetem Egészségügyi Kara és a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottságának Egészségtudományi Munkabizottsága.

Közel 150 főnyi egészségügyi szakdolgozót köszönthetett 2017. március 21-én Dr. Kiss-Tóth Emőke, a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karának dékánja, valamint Dr. Berkő Péter, az MTA Miskolci Területi Bizottságának alelnöke és Dr. Asztalos Ágnes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának vezetője.

A konferencia két felvezető előadásában Gresó Tiborné, megyei szakfelügyelő védőnő nyújtott statisztikai adatokkal alátámasztott körképet hazánk szoptatási helyzetéről és Simon Nóra pszichológus, a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karának mesteroktatója beszélt a kötődő nevelésről.

A konferencia fő szakmai előadói: Dr. Várady Erzsébet neonatológus, a Szoptatást támogató Nemzeti Bizottság elnöke és Gitidiszné Gyetván Krisztina, laktációs szaktanácsadó voltak, akik a szoptatás minden aspektusát körüljárva, a várandósgondozás keretében történő szoptatásra felkészítéstől kezdve, a szoptatás szülészeti osztályon való elindításán át a gyermekágyassal való kommunikációig a legfrissebb kutatások eredményeivel és az aktuális trendekkel ismertették meg az érdeklődőket.

IMG_8906 IMG_8944 IMG_8967 IMG_8922IMG_9021 IMG_9006 IMG_8934 IMG_8923IMG_8983

 

 
Ugrás vissza a tetejére