Ismét SZOCIOPOLY!

A múlt évi sikeres bemutatkozása után az idén is meghívtuk Bass László szociológust, az ELTE (Társadalomtudományi Kar, Szociális Munka Tanszék) oktatóját és egyben a Szociopoly társasjáték kitalálóját, hogy III. éves védőnő hallgatóinkat egy két órás társasjáték keretében kísérje végig a mai Magyarország kistelepülésein mélyszegénységben élők mindennapjain. Játékmesterünk (aki egyben a falunk uzsorása is volt) a játékot személyes élményeinek és kutatási eredményeinek elbeszélésével tette életszerűvé, hallgatóink pedig nyitottan és lelkesen élték bele magukat az életszerű helyzetekbe. Egyikük így foglalta össze élményeit a játék végeztével: „Szerintünk nagyon tanulságos volt. Fontos lenne, hogy minél több emberhez eljusson ez a játék, hogy aki tud és ahol tud – feltéve, hogy van benne hajlandóság – legalább picikét segíthessen. Nekünk maradt ötezer forintunk a hó végére! Volt uzsora is, de térítettünk, viszont nem sikerült munkát kapni a hónapban.

 

Köszönjük a HÖK támogatását!

http://www.szociopoly.hu/

dav dav dav dav dav dav dav

 
Ugrás vissza a tetejére