„Egészségtudatosság hatása a turizmusra” konferencia

A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kara 2017. június 9-én konferenciát szervezett „Az egészségtudatosság hatása a turizmusra” címmel. A konferencián az Egészségügyi Kar az egészségturizmus-szervező képzés jelentőségére és jövőbeni lehetőségeire kívánta felhívni a figyelmet, közelebb hozva egymáshoz a leendő munkaadókat és munkavállalókat.

A rendezvényt Dr. Kiss-Tóth Emőke, az Egészségügyi Kar dékánja nyitotta meg, kiemelte az orvosi szolgáltatásokon alapuló azon egészségturisztikai lehetőségeket, melyekben az Egészségügyi Kar kiemelkedő szerepet tud vállalni.

A rendezvényt Kiss János alpolgármester úr köszöntötte, beszédében rávilágított Miskolc turisztikai adottságaira, a jövőben várható fejlesztésekre, valamint a szakmai együttműködések fontosságára.

Ezt követően Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség Egészségturizmusért Felelős Igazgatóság igazgatója tartott előadást, melyben kifejtette, hogy Magyarországon jelentős nemzetgazdasági prioritást élvez az egészségturizmus, mely iparág jelenleg átalakulóban van.

Dr. Babai László, a Magyar Életmód Orvostani Társaság alapítója és elnöke arról beszélt, hogy kiemelt jelentőséggel bír az egészséges életmód-programok egészségturisztikai termékké történő adaptálása, hiszen komplex életvitel-változtatást leghatékonyabban egészségügyi szakmai felügyelet mellett lehet megvalósítani.

A konferencia lehetőséget biztosított újabb együttműködések kialakítására az Egészségügyi Kar és az egészségügyi, valamint a turisztikai szolgáltató intézmények között.

Kapcsolódó videó az eseményről a minap.hu weboldalán. (http://minap.hu/video/egyre-nepszerubb-az-egeszsegturizmus)

A képek készítője: Mocsári László, forrás: minap.hu

egeszseg_turizmus_170609ml_4_0 egeszseg_turizmus_170609ml_2 egeszseg_turizmus_170609ml_13_0 egeszseg_turizmus_170609ml_11

 

 
Ugrás vissza a tetejére