Miskolci „Képalkotó Találkozó” konferencia

A Miskolci egyetem Egészségügyi Karán 2018. június 30-án immár harmadszor került sor az évente megrendezésre kerülő „Miskolc 10 éve” képalkotó találkozóra, mely a radiográfusok részére szabadon választható akkreditált továbbképző konferencia is egyben. A programot Dr. Kiss-Tóth Emőke, a kar dékánja nyitotta meg, aki beszédében a Semmelweis Emlékév tiszteletére megemlékezett az orvosgéniusz születésének 200. évfordulójáról is.

A rendezvény résztvevői, meghívottjai és vendégei számára a Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakgimnázium diákjai színvonalas emlékműsorral kedveskedtek.

A konferencián – a visszajelzések alapján is – nagyszerű előadásokat hallgathattak meg a jelenlévők, melyért hálás köszönet és elismerés jár minden előadónak. Nagy megtiszteltetés a miskolci radiográfus képzés számára, hogy Dr. Berényi Ervin professzor, a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának elnöke és egyetemünk díszdoktora elfogadta meghívásunkat. Beszédében kifejtette véleményét a radiográfusok hazai helyzetéről, a szakma jövőképéről. A megyei kórház részéről Dr. Kostyál László főorvos és Dr. Ráski Gergely, valamint Dr. Fazekas Péter radiológusok szintén rendkívül magas szintű továbbképző előadást tartottak. A találkozó már állandó résztvevőjének számító Dr. Palotás Árpád professzor, a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karának dékánja újabb példákkal ismertette az egészségügy és a műszaki tudományok összefüggéseit és együttműködési lehetőségeit, és azt is illusztrálta, hogyan lehet játékosan is közvetíteni az ismereteket a szigorú egyetemi körülmények között. Az általa szemléltetett „Kütyü” óriási sikert aratott.

Az szünetet követően (a finom ebéd megszervezéséért köszönet volt diákunknak, Kányási Krisztinának), a mesterséges intelligencia rejtelmeibe kaptak bepillantást a jelenlévők Dr. Eigner György tanársegéd előadása révén, aki bemutatta az Óbudai Egyetemen folyó kutatásokat. Ezt követően Dr. Martos János, a miskolci Klinikai Radiológiai Tanszék vezetője és Barati Milán, a képzés volt hallgatója beszéltek a radiológiában már működő legújabb módszerekről, végül Kiss Máté tanársegéd előadása zárta a tudományos programot, melyben a radiológia jövőjével kapcsolatos kérdéseket taglalta.

A konferencia külön szekciójában workshop zajlott az „Egészségügyi tanárok helye és szerepe az egyetem partnerintézményeinél” címmel, melyet Dr. Rucska Andrea a kar Gyakorlati Módszertani és Diagnosztikai Intézetének igazgatója vezetett.

A rendezvény kiváló alkalmat nyújtott elismerések, illetve kitüntetések átadására. Kányási Krisztina, a miskolci képalkotó diagnosztikai képzés volt hallgatója a legújabb alapítású „Pro Imago et Valetudo” Díszoklevelet vehette át a „Miskolc 10 éve” képalkotó találkozó létrejötte érdekében kifejtett több éves kimagasló, áldozatos és odaadó munkájáért, Csinády Virág, a kar ez évben végzett hallgatója pedig a CT-MR tanulócsoportban elért kimagasló eredményeiért kapta meg az első „Fb Díjat”.

A konferencia után a Hangoló Sörház adott helyszínt az éjszakába nyúló kötetlen beszélgetéseknek és az oldott szórakozásnak.

DSC_0512  DSC_0513 DSC_0516 DSC_0523DSC_0517 DSC_0524 DSC_0527 DSC_0657 DSC_0533DSC_0655 DSC_0653 DSC_0652 DSC_0651 DSC_0658DSC_0646 DSC_0644 DSC_0643 DSC_0642 DSC_0641 DSC_0640 DSC_0639 DSC_0638 DSC_0637 DSC_0634 DSC_0633 DSC_0632 DSC_0630 DSC_0628 DSC_0627 DSC_0626 DSC_0624 DSC_0623 DSC_0622 DSC_0621 DSC_0620 DSC_0610 DSC_0609 DSC_0569 DSC_0568 DSC_0566  DSC_0557 DSC_0561 DSC_0552 DSC_0554  DSC_0550  DSC_0547 DSC_0549 DSC_0546 DSC_0544 DSC_0540 DSC_0543 DSC_0539 DSC_0542 DSC_0541   DSC_0538 DSC_0537 DSC_0536   DSC_0514

 
Ugrás vissza a tetejére