Véradás

A Magyar Vöröskereszt és a Miskolci Egyetem szervezésében nagyszabású véradáskampány indult, mely február 25-28-ig került megrendezésre az egyetem négy különböző helyszínén „Most mutasd meg, Miskolci Egyetem! Önzetlenségből jeles!” címmel.

A szervezők célul tűzték ki, hogy minél több hallgató és dolgozó figyelmét fölhívják a véradás fontosságára, ezért a Miskolci Egyetem vezetősége, az Egészségügyi Kar, az FDSZ, a ME-HÖK, valamint az EK-HÖK kidolgozott egy kampánytervet.

A Miskolci Egyetem három hallgatója a „Slammerek a véradás mellett” címmel rigmusokba öntötték a véradás hasznosságát. A ME-HÖK részéről figyelemfelkeltő és impozáns plakátok készültek, melyeket internetes csatornákon juttattak el a hallgatókhoz és dolgozókhoz egyaránt. Az Egészségügyi Kar egészségturizmus-szervező szakos hallgatói a Taniroda program keretében vettek részt a véradás szervezésében, feladatuk a résztvevők regisztrációja, tájékoztatása, irányítása, valamint az egyetem területén történő véradás-népszerűsítés és toborzás volt.

A résztvevők között értékes ajándékok kerültek kisorsolásra, mint például koncert jegyek, wellness hétvége, egyetemi póló, kondi bérlet stb.

A véradás mindhárom napja sikeresen zárult, összesen 153 fő adott vért, – az Egészségügyi Karról 39 fő – mintegy 459 életet mentettek meg a véradók. A szervezők reményüket fejezték ki a következő alkalommal történő újabb rekord felállítása kapcsán. A véradás utolsó napján a véradókkal és a szervezőkkel az Egyetem Galériájából közel 150 léggömböt – véradónként egy gömb – engedtek föl az óriás vércseppből.

Az Egészségügyi Kar vezetősége és munkatársai, valamint a szervezők ezúton is hálásan köszönik mindenkinek a segítő hozzáállását, önzetlen tevékenységét és önkéntes munkáját, mellyel hozzájárult a véradás sikerességéhez!

 

 
Ugrás vissza a tetejére