Diplomaátadó Szenátusi Ülés

A Miskolci Egyetem Egészségügyi Karán végzett hallgatók 2020. szeptember 4-én vehették át oklevelüket a Miskolci Egyetem nyilvános ünnepi Diplomaátadó Szenátusi Ülésén, a végzett jogász hallgatókkal együtt.

Prof. Dr. Horváth Zita rektor asszony köszöntőjét követően került sor a végzettek okleveleinek átadására. Az Egészségügyi Karon a 2019/2020-as tanév II. félévében 239 oklevél került kiállításra. Ezen félévben összesen 130 hallgató tett sikeres záróvizsgát gyógytornász, védőnő, képalkotó diagnosztika és egészségturizmus-szervező alapképzésen, labordiagnosztikai asszisztens felsőoktatási szakképzésen, valamint klinikai kutatási munkatárs szakirányú továbbképzésen. Közülük személyesen 80 fő vette át a diplomáját az ünnepélyes eskütétel után.

A diplomaátadási ceremóniát követően Dr. Kiss-Tóth Emőke, az Egészségügyi Kar dékánja köszöntötte ünnepi beszédével az állam- és jogtudományi, valamint az egészségtudományi területen végzett friss diplomásokat.

Az ünnepségen – az Egészségügyi Kar dékánjának javaslatára – Prof. Dr. Betlehem Józsefet a Pécsi Tudományegyetem stratégiai és kapcsolati rektorhelyettesét a Miskolci Egyetem Szenátusa Tiszteletbeli Doktorrá fogadta a részére adományozott magas rangú „Doctor honoris causa” kitüntető címmel.

A hallgatók elismeréseként adományozott Kiváló oktató diplomát karunk védőnő képzésének oktatója, Perge Anna tanársegéd kapta.

A Miskolci Egyetem Hallgatói Önkormányzata idén többek között Jánosik Zsuzsannának, az Egészségügyi Kar egészségturizmus-szervező szakos hallgatójának ítélte oda a Becsületdiplomát, melyet Maksa Balázs egyetemi HÖK elnök adott át.

A nyilvános Szenátusi Ülés a rektori záróbeszédet és a Szózatot követően a hagyományoknak megfelelően Beethoven Örömódájával ért véget.

Gratulálunk a végzetteknek!

https://www.youtube.com/watch?time_continue=8486&v=ZuqMjADyQY&feature=emb_title

 

 
Ugrás vissza a tetejére