FELHÍVÁS minden kar hallgatóinak ÖNKÉNTES MUNKÁRA

Tisztelt Egyetemi Polgárok! Kedves Hallgatók!

A COVID-járvány mostani intenzív szakaszában az Országos Mentőszolgálatnak nagyon nagy szüksége van a fiatalok önkéntes segítő munkájára, hogy közös erővel úrrá tudjunk lenni a mintavételi eljárások okozta terhelés fokozott nehézségein.

Az Operatív Törzs felkérésére a Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar hallgatói már a múlt hét óta részt vesznek ebben a szolgálatban. A mintavevők mellett azonban nagy szükség van gépkocsivezetőkre is. Ezért most a Miskolci Egyetem többi kara hallgatóinak jelentkezését és segítségét várjuk, akik vezetői engedéllyel és legalább két éves vezetési gyakorlattal rendelkeznek.

A fő feladat a koronavírus tesztelésére kiszálló hallgatók szállítása Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Heves megye településeire. A munkavégzéshez szükséges gépjárművet és a védőfelszerelést a rendőrség, illetve a katasztrófavédelem biztosítja. Aki tudja vállalni, hogy Heves megyében teljesít önkéntes sofőr-szolgálatot, annak Egerben szállodai szobát biztosítanak. Az önkéntes szolgálat hétfőtől péntekig tart, napi 8-10 órás munkarendben, napi kétszeri étkezés biztosított. Az önkéntes munka vállalása igazolt távollétnek minősül.

A következő turnus 2020. november 23-án indul.

KÉRJÜK, HOGY AZ ÖNKÉNTES SOFŐRÖK NOVEMBER 23-ÁN REGGEL 800 ÓRAKOR JELENJENEK MEG A MISKOLCI MENTŐÁLLOMÁSON

(3530 MISKOLC, PETŐFI UTCA 18.)

Jelentkezni a linkre kattintva az alábbi űrlap kitöltésével lehetséges:

Szervezési kapcsolattartó:
Nagy Ágnes
Egészségügyi Kar, mesteroktató
elérhetősége: +36(30)359-1921;
e-mail: enagyagnes7@gmail.com

Ezúton  is  köszönjük  azoknak  a  segítségét,  akik  már  eddig  is  bekapcsolódtak  az  önkéntes munkába és bízunk abban, hogy segítőkész aktivitásukkal még többen hozzájárulnak a járvány mihamarabbi  megfékezéséhez,  kívánunk  JÓ  SZERENCSÉT  ÉS  EGÉSZSÉGET  A VILÁGNAK!

Jelentkezésüket várva, köszönettel:
Prof. Dr. Horváth Zita                                                           Dr. Kiss-Tóth Emőke
rektor                                                                                         dékán

 
Ugrás vissza a tetejére