V. Védőnői Tudományos Diákköri Fórum

A Miskolci Egyetem Egészségtudományi Kar Preventív Egészségtudományi Intézeti Tanszéke részt vett az V. Védőnői Tudományos Diákköri Fórumon, mely a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán került megrendezésre 2024. május 10. napján.

A ME-ETK Selye János Szakkollégiuma keretében működő kutatócsoport létrehozott egy középiskolásokra irányuló kortárs, oktatási egészségfejlesztési modellprogramot, melyben innovatív pedagógiai módszereket, tréning elemeket építettek be.

A modellprogram az „Útravaló” nevet kapta, mely a 16 évesek önértékelését, társas kapcsolati kultúráját, valamint a reális életcélok fejlesztését célozta meg. Az „Útravaló” program a 2023/2024-es tanévben kipróbálásra került az egyik miskolci gimnáziumban.

A modellprogramhoz tartozó kutatásban Pente Petra IV. éves védőnő hallgató vizsgálta, hogy a kortárskapcsolatok hogyan befolyásolják a serdülők egészségmagatartását, Oláh-Csóka Angelika IV. éves védőnő hallgató pedig az önértékelés és az egészségmagatartás összefüggéseit tanulmányozta. Mindkét munkában vizsgálták, hogy az „Útravaló” program hatására változik-e kedvező irányban a tanulók önértékelése és társas kapcsolati kultúrája.

A hallgatók ezzel a két kutatással vettek részt a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar által szervezett V. Védőnői Tudományos Diákköri Fórumon, melyen nagyon sikeresen szerepeltek.

Pente Petra II. helyezést ért el, Oláh-Csóka Angelika a Magyar Védőnők Szakmai Szövetségének a különdíját nyerte el.

A hallgatók felkészítő tanárai és mentorai: Simon Nóra mesteroktató és Dr. Gyulai Anikó általános dékánhelyettes, egyetemi docens.

 

Tiszta szívből gratulálunk minden résztvevő védőnő hallgatónak!

 

A Selye János Szakkollégium keretében a munka és a kutatás folytatódik a harmadik témakörrel, melyben Nagy Bianka IV. éves hallgató az életcélokat vizsgálja, az egészségmagatartás kontextusában. A vizsgálati eredmények összességében azt mutatják, hogy az „Útravaló” programot érdemes folytatni, más középiskolások számára is kiterjeszteni.

TDK

 
Ugrás vissza a tetejére