Archívum: 2022. május

„A LABORATÓRIUMI MEDICINA JÖVŐJE”

címmel tudományos kongresszus keretei között ünnepeltük az évfordulót. Az Egészségtudományi Kar Orvosi diagnosztikai analitikus felsőoktatási szakképzésének keretében immár ötödik éve folyik az orvosdiagnosztikai laboratóriumi asszisztensek képzése. A kelet- magyarországi régióban elsőként a Miskolci Egyetemen indult el ez a levelező munkarendű oktatás, melynek szükségességét...

Bővebben »

Idén is megrendezésre került a Tudományos Diákköri Verseny

Idén tavasszal lehetőségünk nyílt újra hagyományos módon megszervezni az első évesek tudományos versenyét, a Tudományos Diákköri Versenyt. A verseny feltétele szerint a jelentkezők bármilyen, érdeklődési körüknek megfelelő témában felkészülhetnek, anyagukat egy bizottság, valamint a saját diáktársaik alkotta hallgatóság előtt kell prezentálni egy 10...

Bővebben »

IV. Védőnői Tudományos Diákköri Fórum és Találkozó

A Miskolci Egyetem Egészségtudományi Karán rendezték meg május 12-13-án a negyedik országos Védőnői Tudományos Diákköri Fórum és Találkozót. Az elmúlt években már hagyománnyá vált, hogy az ország egészségtudományi karainak védőnőképzései kétévente forgórendszerben megszervezik a legjobb hallgatóik tudományos versenyét. A rendezvénysorozat nem csak a...

Bővebben »

Szakmai találkozó Balatonfüreden

A Magyar Gyógytornász-Fizioterapeuták Társasága és a Magyar Kardiológusok Társasága (MKT) közötti együttműködés keretében a Magyar Kardiológusok Társasága 2022. évi Tudományos Kongresszusán önálló fizioterápiás szekció került megszervezésre 2022. május 5-én Balatonfüreden. A hazai szívgyógyászati klinikák és kórházak gyógytornászai színvonalas előadásaikban bemutatták a szakmai protokollokat...

Bővebben »
Ugrás vissza a tetejére