A hagyományoknak megfelelően, Miskolc napján, május 11-én, az ünnepi közgyűlésen adta át Veres Pál polgármester a város díjait és kitüntető címeit a Miskolci Nemzeti Színházban az azokra érdemes személyeknek és szervezeteknek, kik munkájukkal, tevékenységükkel kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, öregbítve ezzel városunk hírnevét és dicsőséget szerezve valamennyi miskolci polgár számára. A kitüntetettek nem csupán példát mutatnak számunkra elhivatottságból, szorgalomból és kitartásból, hanem bizonyságot tesznek arról is, hogy Miskolc az élet számos területén kiemelkedő. Legyünk büszkék azokra, akik Miskolc város napja alkalmából elismerésekben részesültek, és köszönjük meg munkájukat és mindazt, amit városunkért, Miskolcért tettek.
“Az Egyetemért- a Városért” díjat 2024-ben karunk dékánja, Dr. Kiss-Tóth Emőke vette át. A miskolci egészségügyi főiskolai képzés 1987-ben indult el. Az időközben a Miskolci Egyetemhez integrált, sokrétű oktatás több mint két évtizede az Egészségtudományi Kar keretén belül történik. A képzés elindítása és magas szintre fejlesztése dr. Kiss-Tóth Emőke kitartásának, megfeszített, áldozatos munkájának és az általa vezetett oktatói csapatnak köszönhető.
———————-
„Pályafutásom iránya már a középiskola választásával kijelölődött – kezdi a bemutatkozást Dr. Kiss-Tóth Emőke. – Családom keresztény értékrendjéhez hűen szüleim az államszocializmus kellős közepén egy budapesti katolikus lánygimnáziumba írattak be. Az ott kapott muníció az egész életemet végigkíséri, hiszen az apácák szellemi szabadságra neveltek, szilárd erkölcsi alapokat adtak, arra készítettek fel, hogy merjünk kiállni értékrendünk és céljaink mellett a világgal szemben is.
Gyermekkoromtól a tanári és az orvosi hivatás vonzott, azonban ’rendszeridegenségem’ miatt az orvosi egyetem helyett a szegedi védőnőképző főiskolára irányítottak. Ott az én tudományos mentorom, Széll Éva professzor asszony oktatói állást ajánlott nekem az egyetemen, amit miskolci kötődésem miatt nem fogadtam el. Ő javasolta, hogy ’csináljak’ Miskolcon egészségtudományi képzést, hiszen itt is szükség van rá. Így kezdődött minden. Lelkes, fiatal, tapasztalatlan, de annál elszántabb pályakezdőként a legmagasabb szintig kilincseltem a támogatásokért, melynek eredményeként 1987-ben a kórház akkori főigazgatójától, dr. Molnár Györgytől megbízást kaptam a képzésindítás előkészítésére. Sokak számára vakmerőnek és lehetetlennek tűnt orvosegyetemi és klinikai háttér nélkül egészségtudományi képzést létrehozni Miskolcon. Kitartó, megfeszített munka eredményeként azonban 1987 szeptemberében el tudtuk indítani a védőnő- és gyógytornászképzést, akkor még budapesti fennhatósággal, de a miskolci megyei kórház területén.
Szakmai pályafutásom első igazi nagy megpróbáltatása 1995-ben következett be, amikor a sikeresen működő miskolci egészségügyi főiskolai képzést a megszorításokra hivatkozva egyik pillanatról a másikra megszüntették. Ezt nem tudtam elfogadni, ezért minden követ megmozgatva – eleinte magamra maradva – küzdöttem és dolgoztam az újraindítás érdekében. Három évbe telt, mire 1998 szeptemberében egy 40 fős védőnői évfolyam indítására kaptunk engedélyt debreceni kihelyezett képzésként, de már a Miskolci Egyetem infrastruktúráján. A képzés történetének talán legnagyobb mérföldköve a Miskolci Egyetemhez történő 2001-es integráció volt, melynek létrejötte nagyban köszönhető Prof. Dr. Besenyei Lajosnak, az egyetem akkori rektorának. Pályafutásom során az oktatási-kutatási és a menedzselési tevékenység szinte kezdettől fogva összefonódott. Az oktatás-kutatás ranglétráján lépésről lépésre haladva 2004-ben megszereztem a PhD doktori fokozatot, 2008-ban pedig megkaptam a főiskolai tanári kinevezést, a menedzseri tevékenységem csúcspontjaként pedig 2013-tól dékán vagyok ugyanott, ahol a pályafutásom fiatal oktatásszervezőként elkezdődött.
Nagy energiabefektetés, elköteleződés és határtalan lelkesedés kellett ahhoz, hogy egy 40 fős, egyszakos, három munkatárssal indult ’intézetecskéből’ a Miskolci Egyetem tudománykari rangú, ezres létszámot jóval meghaladó szervezeti egységévé váljunk, ahol 5 alapképzés, 4 mesterképzés, 6 másoddiplomás szakirányú képzés és több regionális egészségügyi továbbképzés működik. A terveim fókuszában mindenkor a miskolci székhelyű egészségtudományi felsőoktatási képzés fenntartása, fejlesztése áll. Kiemelt cél a képzési portfólió igények szerinti folyamatos bővítése, továbbá az Egészségtudományi Doktori Iskola feltételrendszerének megteremtése. Az Egészségtudományi Kar vezetőjeként feladatom és felelősségem a Miskolci Egyetem polgárainak egészségvédelme is. Ez a kitüntetés számomra visszaigazolása annak, hogy a jó cél mellett a legnagyobb ellenszélben is érdemes kitartani. Az a lassan négy évtizeddel ezelőtti felismerés, hogy az ország periférikus területein helyben kell képezni a diplomás egészségügyi szakembereket – ha azt akarjuk, hogy helyben is maradjanak –, a mai napig is ugyanakkora, ha nem nagyobb jelentőséggel bír. De az egyszemélyes kitartás és állhatatosság nem elegendő, ’kell egy csapat’! Minden azon múlik, hogy tudunk-e építeni magunk köré egy jól működő teamet.
Hosszú távon azt kívánom, hogy az egészségtudományi képzés stabilan működjék és növekedjék tovább a Miskolci Egyetemen. A még hosszabb távú terveim a nyugdíjas éveimre fókuszálnak, a három kisunokámra, akikkel több időt szeretnék tölteni és férjemre, aki több mint négy évtizede támogatólag kitart mellettem.”
(A képek a szöveg forrása: minap.hu)
