“Értéket teremtünk” címmel konferencia került megrendezésre a Karon

„ Értéket teremtünk” konferencia a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karán

A Magyar Örökség Díjas Védőnői Szolgálat 2015-ben ünnepli megalakulásának 100. évfordulóját. A centenárium alkalmából a 2015-ös év „Jubileumi Évnek” lett nyilvánítva, melynek keretében országszerte ünnepi programok, konferenciák követik egymást. A rendezvénysorozat nyitókonferenciája a Miskolci Egyetemen került megrendezésre 2015. március 6-7-én „Értéket teremtünk” címmel – a Miskolci Egyetem Egészségügyi Kara, a Magyar Védőnők Egyesülete és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve együttműködésével. A konferencia rangját emelte a nagytiszteletű fővédnökeinek és védnökeinek köre. Fővédnökök: Prof. Dr. Torma András, a Miskolci Egyetem rektora, Demeter Ervin, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja és Dr. Kriza Ákos Miskolc Város polgármestere. Védnökök: Odor Andrea országos vezető védőnő, Csordás Ágnes Katalin, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke és Dr. Asztalos Ágnes megyei tisztifőorvos.

A konferencia méltón tisztelgett a Védőnői Szolgálat 100 éves történelme és érdemei előtt.

1915-ben az első védőnői szolgálat Országos Stefánia Szövetség néven alakult és működött, célul tűzte ki az anya- és csecsemőhalandóság csökkentését, a súlyos szociális helyzet javítását és mindennek révén a nemzet erősítését. A kor védőnői a világon elsőként, új módszert követve, a családok otthonában gondozták a várandósokat, gyermekágyasokat, gyermekeket. Az egészség, a gyermek és a tudás „értékének” személetét vitték a családok otthonába, így a professzionálisan végzett karitatív szakmai tevékenységükkel valóban új értéket teremtettek.

Az elmúlt 100 év alatt a védőnői szolgálat számos társadalmi, politikai változást élt meg, ennek ellenére a védőnői szakma máig megtartotta a függetlenségét és identitását annak köszönhetően, hogy szellemiségét mindvégig áthatotta a hivatástudattal párosuló segítő motívum – hangsúlyozta nyitó előadásában Dr. Kiss- Tóth Emőke, a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karának dékánja.

Ahogyan már 100 évvel ezelőtt megfogalmazódott, a védőnői munkának nem a betegség gyógyítása a célja, hanem a prevenciós szemléletű tanítás, oktatás, valamint minden olyan ártó körülmény elhárítása, mely a jövő generáció fejlődését, egészségét és életképességét károsan befolyásolhatja.

A kétnapos rendezvény szervezői éppen ezért a konferencia tudományos programjának középpontjába a megelőzést, a nők és a családok egészségét, azok jelentőségének hangsúlyozását állították.  A résztvevők az előadások során betekintést nyerhettek többek között a magzati élet rejtelmeibe, továbbá a nanomedicina alkalmazásába.  Megismerhették a Miskolci Egyetem neves oktatóinak cukorbetegséggel, női termékenységgel és a magzat érettségével, testi fejlettségével kapcsolatos legújabb kutatásainak eredményeit.  A nőket érintő daganatos betegségek megelőzése keretében a résztvevők előadásokat hallgathattak a védőnői méhnyak-szűrés programjáról, annak kiterjesztéséről, a méhnyak-rák megelőzésének lehetőségeiről és az intimtorna fontosságáról.

A konferencia pénteki emlékülését követően kari kitüntetések átadására is sor került. „Kiváló gyakorlatvezető” díjat vettek át Oroszné Liptai Ildikó és Számadóné Nagy Zsuzsanna területi védőnők, valamint „Mintagyakorlóhely”- kitüntetést vett át Baranyi Györgyné, az arnóti védőnői körzet területi védőnője, illetve Nagyné Orosz Erzsébet, a Miskolc Koboz utcai védőnői körzet területi védőnője.

A szombati tudományos programot követően a kétnapos rendezvény Parasznyán záródott, ahol a konferencia résztvevői megkoszorúzták Wagner Viktória egykori zöldkeresztes védőnő emléktábláját.

A Miskolci Egyetem Egészségügyi Karának korhű és jelen kori „Stefánia” védőnői viseletébe öltözött hallgatói tisztelegtek az elődök emléke előtt, öltözetükkel is jelezve, hogy büszkén vállalják a Védőnői Szolgálat szellemiségét, a 100 év értékeinek továbbvitelét.

 

A konferencia programja

A konferencián készült nagyméretű képek itt tekinthetők meg.

020304050607110910121314151617181920212223282527

 

 

 
Ugrás vissza a tetejére